
2021.07.22.
1. Drogmegelőzési programok
Metamorphosis-drog – drogprevenciós kiállítás“
A Metamorphozis-drog nevű kiállításunkat 2006. november 8-án nyitottuk meg. Azóta folyamatosan ifjúsági és felnőttcsoportok. A csoportok maximális létszáma 15 fő, a kiállításban eltöltött idő 2-2,5 óra. A csoportokat 14 kiképzett, szakember, kiállításvezető vezeti (pszichológus, pedagógus).
2013-ban 198 csoportunk volt, ebből 190 diákcsoport és 8 felnőtt (szülő értekezletek, szakember-csoportok – tanárok, nevelők, pszichológusok, egészségügyi dolgozók). A kiállítást 2574 személy látta.
Szabadkáról 20 általános iskolából (nyolcadikosok) és 7 középiskolából (3. És 4. osztályosok) érkeztek látogatók
Kábítószer elleni küzdelem világnapja
Június 26-án, a Szabadka Város Drogmegelőzési Bizottsága sajtótájékoztatót szervezett, amelyen az Exspecto Mentálhigiénné Alapítvány is részt vett, s amelyen tájékoztattuk a közvéleményt az aktuális prevenciós programjainkról, valamint ismertettük az eddig elért eredményeket.
Tribünök a drogozásról – “A drog hatása az életemre”
Október folyamán szerveztük meg “A drog hatása az életemre” elnevezésű tribünt tanulók részére. A vendég-előadó egy gyógyult drogfüggő, aki Újvidékről a “Raskršće“ Rehabilitációs Központból érkezett. Mesélt a drog múltjáról, gyógyulásáról. Az egyik tribünt a Vegyészeti-technológiai szakközépiskola tanulói számára szerveztük (69 tanuló volt jelen), a másikat Bosa Miličević Közgazdasági Középiskola tanulóinak (68 tanuló volt jelen)
Részt vettünk a “Sonja Marinković“ Általános iskola álta szervezett fórumon is, ahol szülők és felsős tanulók voltak jelen. A rendezvény helyszíne a „Sveti Sava” Szerb Kúltúrközpont, a rendezvény szervezője a Restart
Önsegítő csoport
Egész év folyamán működik, szakmai vezetéssel az Önsegítő csoport, ahol drogfüggő fiatalok szülei találkoznak. 22 kétórás találkozó volt az év folyamán, 10 új taggal bővült a csoport, akik hat családból érkeztek.
Film klubok
Tíz film klubot szerveztünk az év folyamán. A Trainspotting és a Kosaras naplóját többször is bemutatttuk nyolcadikos csoportoknak.
Drogprevenciós kortársképzés
Két négy napos képzést szerveztünk szerb illetve magyar nyelven: Kihívás-drog, ellenállni vagy sem címmel. A képzésben 51 középiskolás kapcsolódott be, hat szabadkai középiskolából (Svetozar Marković Gimnázium, Egészségügyi Középiskola, Politechnikai középiskola, Ivan Sarić szakközépikola, Vegyészeti-technoógiai szakközépiskola, Zeneiskola).
Anonim Alkoholisták (AA)
Az Anonim Alkoholisták (AA) csoportja áprilisban kezdte meg a működését. Szakmai segítséget az újvidéki és belgrádi Anonim Alkholistáktól kaptak. Hetente egyszer találkoznak, csatlakozhat hozzájuk minden olyan érdeklődő, akinek problémája van az alkohollal, illetve akik abba akarják hagyni az ivászatot. Ebben az évben 37 találkozójuk volt.
2. Különböző intézményekkel és civil szervezetekkel való együttműködés
Folytattuk az olyan intétményekkel, szervezetekkel az együttműködést, melyeknek
drogozás problémájával foglalkoznak, továbbá a mentális egészség megőrzésével, illetve pszichoterápiával (Drogmegelőzési Bizottság, Szabadka, Rendőrség, Nappali kórház, Ifjúsági tanácsadó, Védőnői szolgálat, Közegészségügyi intézet, Szociális Központ, Ifjúsági iroda, Caritas, Vörösköröszt, Klub 21, „Raskršće“ Rehabilitációs Központ, „Hosana“, Inceszt Trauma Központ, A nők egészségét népszerűsítő központ, La Leche Liga, Szerbia, Szerbiai Dúlák, Pszichoterapeuták Szervezetének Szövetsége, Integratív gyermekpszichoterápiás Egyesület, TanÍtóképző Egyetem Szabadka, „Naša radost“ Iskoláskor előtti intézmény, általános és középiskolák Szabadkáról, valamint a régióból, helyi és regionális médiák, stb.)
Az Inceszt Trauma Központtal (Belgrád) való együttműködés
Az Inceszt Trauma Központban dolgozó kolléganőkkel 2013. május 9-én nyilvános órát szerveztünk szexuális erőszak témára. Anyilvános óra keretein belül bemutatásra került két rövid film “Én melletted vagyok” és a “Tagged”, majd ezt követte a megbeszélés/vita. A nyilvános órán a öt szabadkai középiskola tanulói vettek részt (Politechnikai, Egészségügyi, Vegyészeti, Bosa Bosa Milićević, Ivan Sarić), valamint az említett iskolák szakmunkatársai. Hozzávetőlegesen 250 voltak jelen
Saradnja sa Centrom za promociju zdravlja žena
Együttműködés a Női egészséget hirdető Központtal (Centar za promociju zdravlja žena)
U sarasnji sa Centrom za promociju zdravlja žena i Domom zdravlja Subotice organizovali smo u Društvu lekara Vojvodine – Subotica, poludnevnu edukaciju za medicinske radnike na temu: „Kako zaštititi ženu od nasilja u partnerskom odnosu prema Posebnom protokolu Ministarstva zdravlja Republike Srbije“. U edukaciju se uključilo 45 medicinskih radnika iz Subotice (ginekolozi, lekari opšte prakse, više medicinske sestre, medicinske sestre).
A Női egészséget hirdető Közponntal, valamint az szabadkai Egészségházzal együtt, a Vajdasági Orvostársaság épületében, Szabadkán, fél napos továbbképzést szerveztünk, melynek témája: Hogyan óvjuk meg a nőket a partnerkapcsolati bántalmazástól a szerbiai Egészségügyi Minisztérium protokolja szerint. A képzésen 45 szabadkai egészségügyi dolgozó vett részt (nőgyógyász, általános orvos, főnővér, nővér)
Témák és előadók:
· Szoftver bemutatása, mely tartalmaza a szerbiai Egészségügyi Minisztérium különleges protokolját, melyet a bántalmazást elszenvedő nők ellátása során kell alkalmazni. Előadó: Dr. Stanislava Otašević
· Az egészségügyi ellátóhelyek és a nemi alapú erőszak, előadó: Prof. Dr. Viktorija Cucić
· A bántalmazás nyilvántartásának és dokumentálásank fontossága, előadó: Prof. Dr. Slobodan Savić
· Partnerkapcsolati bántalmazás áldozata, és védelmet kér az orvostól, a szociális munkástól, renőrtől, bírótól? előadók: Dr. Ljiljana Bogavac i Dušica Popadić
Szakirodalom ajándékozása az iskolák szakszolgálatainak
Minden szabadkai általános és középiskolai szakszolgálatnak szakirodalmi könyvet ajándékoztunk: Ričard Nelson, Džudit Gelas, „Moć da se spreči samoubistvo - Vodič za tinedžere koji pomažu tinedžerima“, Kreativni centar (“Az erő, ami megakadályozza az öngyilkosságot – útmutató kamaszoknak, akik kamaszoknak segítnek”, Kreatív Központ)
3. Szakemberek továbbképzése az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány akreditált programokon keresztül
„Metamorphozis - drog“ – Drogprevenciós továbbképzés tanügyi dolgozók részére
Az év során egy három napos (24 óra) továbbképzést tartottunk tanügyi dolgozók részére – 25 résztvevővel.
A programot a 2011/13 iskolaévben szerbiai Oktatásfejlesztési Intézet az akkreditált képzések sorába emelt.
„Az Óperenciás tengeren túl – tündérmese a fejlődéslélektan tükrében
A tavasz és az ősz folyamán két három napos (2x24 óra) képzést tartottunk óvónők részére – összesen 40 résztvevővel. A programot a 2011/13 iskolaévben szerbiai Oktatásfejlesztési Intézet az akkreditált képzések sorába emelt.
„Új kihívások – várandóság, szülés, szülőség“
Új kihívások – várandóság, szülés, szülőség elnevezésű, újonnan induló projektünkkel gyermeket tervező, gyermeket váró és kis gyerekes párokat, családokat szólítunk meg.
A kilenseink által hozott problémák (drog függőség, delikvens viselkedés, öngyilkossági kisérlet, depresszió) gyökereit vizsgálva szinte minden esetben az anyával való korai kapcsolat sérülésével, a várandóság lélektani hordozásának sérülésével, komplikált szüléssel, a korai kötődés sérülésével találkozunk szemben. Továbbá a delikvens és problémás (ide soroljuk a kábítószerfüggőséget is) viselkedést tanusító gyerekeknél a családban átélt bántalmazás különböző formáival is találkoztunk (elhanyagolás, szexuális, fizikai és pszichikai bántalmazás). Ezek a tények arra engednek következtetni, hogy jelentős változást akkor érünk el, ha a korai megelőzésen dolgozunk, mely magába foglalja a várandósokkal, kismamákkal és kis gyermekes szülőkkel folytatott primáris és szociális kapcsolatot.
Ma meggyőződéssel állítjuk, hogy a szülés-születés során szerzett tapasztalat befolyásolja életünk későbbi szakaszában a kritkus élethelyzetre adott válaszreakciókat. A procedurális memóriának köszönhezően a test “emlékszik” a születés élményére. A perinatális történések és élmények adják a személyiségünk mátrixát és ezek befolyásolják a hosszútávú anya-gyerek kapcsplatot
Születés Hete
A Születés Hete alkalmából kilenc előadást és műhelymunkát szerveztünk várandósoknak és kismamáknak. A program:
· Új anyák, új apák, új-szülöttek - Ki mit tud? Gyermekvárás és szülés mindhárom résztvevő szemszögéből – Andrek Andrea pszichológus
· Bűvös érintéseink - A haptonómia módszere, művészete (műhely)
· A meddőség okai és kezelésének lehetőségei, Dr. Vereczkey Attila, meddőségi és endoszkópos specialista
· Aktív, magabiztos várandósság, előadó: Balázs Emese gyógytornász, jógaoktató, dúla
· Leválás, leválasztás – elválás, találkozás, előadó: Joó Horti Lívia, pszichológus, pszichoterapeuta
· HORDOZNI TÉNYLEG JÓ? - Előadó: Szénási Góbor Anna, hordozási tanácsadó
· Dúla – professzionális kisérés a szülésnél, előadó: Mirjana Gnjatić, dúla
· VBAC – jó tapasztalatok bemutatása, előadó: Andrea Mejkuti, dúla
· Szoptatás, előadó: Marija Taraba, LLL szoptatási tanácsadó
Hordozás hete
U okviru međunarodne nedelje „Nedelja nošenja“ u oktobru organizovali smo predavanje, radionicu i akciju za promovisanje nošenja beba u marami.A Hordozás hete alkalmából előadást, műhelyt és megmozdulást szerveztünk a hordozás népszerűsítése céljából. Program: “Korai kötődés és kötődő nevelés” – előadás, “Mindenki hordoz, de mivel és hogyan?”-műhely továbbá a hordozás népszerűsítés céljából sétát szerveztünk a szabadkai Korzón, amibe hozzávetőlegesen 30 család kapcsolódott be
Manó Kuckó
Ősztől indult el a Manó Kuckó – baba-mama-papa klub. Kéthetente realizálódó találkozásoka alkalmával a 0-3 éves szülőknek alkalmuk van szakemberekkel különböző témákról beszélgetni, illetve, hogy együtt játszonak a babájaikkal, gyerekeikkel. A következő témákat dolgoztuk fel: Korai kötődés – kötődő nevelés, Mikor forduljunk orvoshoz?, Mikor kell a hozzátáplálást elkezdeni? Az Alapítvány szakemberei mellett előadó voltak még Dr. Ladóczki Szalma Csilla, gyermekorvos, Komenda Renáta, védőnő. A zenész, höcögtetős, göcögtetős együtt játszásokat a Kerekítő szakemberei tartják. 2013 végéig hét találkozón mintegy 130 család kapcsolódott be
5. Konsultacije, koordinacija, savetodavni i psihoterapijski rad
Egyéni tanácsadói és konzultációs feladatokat is szorgalmazunk olyan személyekkel, akik különböző problémáikkal hozzánk fordulnak, valamint kábítószerfüggők gyógykezelésének koordinációjával is foglalkozunk. Az év során 77 személy keresett meg bennünket, akik közül többen folyamatosan jártak hozánk. Összesen 526 óra egyéni konzultáció és egyéni tanácsadást valósítottunk meg.
Autogen trening – pszichorelaxaciós technika
A 12 találkozásból álló autogén tréningen minden érdekelt részt vehetett, akik motiváltak voltak elsajátítani a relaxáció e hatékony módját. A csoport 15 részvevővel dolgozott.
6. Szakmai továbbképzés
Az Alapítvány állandó alkalmazásban álló szakmunkatársai részére folyamatos tovább képzési lehetőséget biztosítunk. Ebben az évben Belgrádban a Szerbiai Pszichoterapeuták III. Kongresszusán vettünk rész.
2013 évi munkánk számserűsítve
Csoportok a kiállításban: 198
Kiállításba látogatók: 2574
Önsegítő csoport: 22 találkozó
Film klub : 10 (cca 150 résztvevő)
Tribünök a drogozásról – “A drog hatása az életemre” : 2 (cca 137 résztvevő)
Kortársképzés: 2x3 nap (51 résztvevő)
Anonim Alkoholisták 37 találkozók
Incest Trauma Központ nyilvános órája: 250 résztvevő
Egészségügyi dolgozók képzése: 45 résztvevő
Egyéni konzultációk,tanácsadás, koordináció: 78 személy ( 526 óra)
Autogén tréning: 10 találkozó, 15 résztvevő
„Exspecto” Mentálhigiéné Alapítvány akkreditált képzései: 2
· Megtartott képzések száma: 3
· A megtartott képzések óraszáma: 72
· A képzéseken résztvevők száma: 65
Új kihívások – várandóság, szülés, szülőség
· Születés Hete 9 előadás, 180 résztvevő
· Hordozás Hete 3 program, 30 család
· Manó Kuckó 7 találkozó, 130 család
Programainkat, szolgáltatásainkat, akcióinkat igénybe vevő száma összesen: cca 4500 személy
Projekt igazgató Igazgató bizottság elnöke
Joó-Horti Lívia Pavlovity Márta